Hatékonyságnövelés

  • 2021.04.26.

Személyes mentoráció Covid előtt, alatt, után

A projekt legfontosabb szakmai elme, hogy 100 fiatal olyan személyes, szakmai mentorációt kap, melyet a „hétköznapi oktatásban” nem kaphatott eddig meg. A mentoráció során maguk a fiatalok emelik ki, hogy ha lehetne ők ezt állandó és kötelező elemmé tennék, mert saját magukon érzik ennek a hasznát. Sőt azt is elmondják többen, hogy szüleik, tanáraik jelzik vissza számukra mennyit fejlődtek a mentorációs folyamatok elindulása óta. Ezeket tanulmányi eredményekben, személyes hozzáállásukban, személyes motivációjuk fejlődésében látják. 

A koronavírus helyzet előtt ezen személyes találkozók a mentoráltak számára nemcsak tudás, szakmai szinten voltak fontosak, hanem ahogy mentor társaim is jelezték mentori találkozókon, ezek a diákok lelki világának, pszichés fejlődésük útján is sokat, hosszú távú hatást vízionálva használtak. Például egy-egy rosszabb tanulmányi folyamat feldolgozása, egy nehezebb időszak megélése vagy a pályaválasztás előtti stressz mind téma tudott lenni, az egyéni szociális problémák mellett is.

A „hétköznapi oktatást” sajnos a Covid-19 miatt felváltotta egy „hibrid”, majd teljes „online oktatás”. A virtuális tér ezen személyes élményt, lelki egészség ápolását nem adta meg, sőt egyes mentoráltak esetében az eddig elért eredményeket részben veszélyeztette. Befordulás, motiváció vesztés, tanulmányi eredmények romlása, társas kapcsolatok hanyatlása. Ezen helyzetet szakmai megítélésünk alapján kezelni, orvosolni kell.

Már látszik, hogy a várva várt „jelenléti oktatás” újabb kezdése a fiatalok és nekünk mentoroknak is nagy kihívást de rengeteg lehetőséget is tartogat. A mentoráció bár haladt, az előrehaladás folyamatos volt, az online tér térnyerése, ami november eleje óta nehezítette a folyamatot, egy nehézkesebb előrehaladást eredményezett. Tervünk ezen időszakban, hogy intenzitásban gazdagabb és mélyebb viszonyt tudunk tartani a mentoráltakkal. Az igények megfogalmazása mellett bízunk projektünk meghosszabbításának lehetőségében, hiszen a kialakított folyamatok lezárása a célcsoporttagoknál ezt kiemelten indokolttá teszi.

Báega János mentor

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support