Kirándulás, generációk közelítése, informális tanulás

  • 2020.09.25.

Szolnoki kalandok

2020. szeptember 18-án a „Suliplussz” keretében Szolnokon a RepTár múzeumba tettünk látogatást. A bemutatáson sokat tanulhattunk a repülőgépek és a helikopterek működéséről. Egy idősebb katona beszélt a munkájáról, a katonaságról, majd a körbevezetés során megtekinthettünk olyan légi járműveket, amelyek festéssel ki voltak díszítve. Természetesen a tapasztalt segítőnk ezeknek a történelmi hátterére is választ adott.

A kültéri bemutató után a hangárba mentünk be. Itt lehetőségünk volt többféle programon részt venni, mint például egy repülőgép pilóta ülésébe beülni és megvizsgálni a jármű irányítását, vagy akár egy 3D karikába is be lehetett ülni. A hangárban sok kiállított tárggyal találkoztunk, számtalan helikopter, részecske és interaktív információs egység volt itt.

A múzeum másik részén lévő akadálypályára is ellátogattunk. Ezen a területen kihívásokon kellett részt vennünk, át kellett mennünk egy sötét labirintuson, falat kellett másznunk, egyensúlyoznunk kellett vékony deszkákon és végül egy alagúton kellett átjutnunk. Ezután csapatépítő programokon vettünk részt a szabadban, ahol különböző feladatokat kellett teljesítenünk. A programok végeztével szabadidős tevékenységeket folytattunk. Volt, aki a szabadban maradt és olyan is, aki újra megnézte a kiállításokat.

 A múzeum elhagyása után egy étterembe mentünk el ebédelni. A felszolgált ennivaló nagyon finom volt. Az egész kirándulás egy kiváló tapasztalat volt számomra. Az utazás és a bemutatók hangulata nagyon jó volt, remélem, hogy még több ilyen kiránduláson vehetünk részt.

Heves, 2020.09.20.

                                                                       Gacsályi Dávid – Heves

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support