Kirándulás, informális tanulás

  • 2020.01.31.

Csodavilág Gödöllőn

Így fogalmaztak a gyöngyösoroszi mentoráltak a gödöllői kirándulás után. A 2020.január 31-i kirándulás során megismerkedtek az ország egyik legnagyobb egyetemével, bejárták a végtelenül hosszú folyosókat, bepillantottak a hatalmas méretű előadókba, végigmentek a vörös szőnyeggel borított főépületben, megcsodálták az egyetem auláját díszítő Amerigo Tot által alkotott monumentális bronz domborművet, amely A Mag címet viseli.

A Humántudományi Tanszék képviseletében dr. Kenderfi Miklós egyetemi docens fogadta a fiatalokat, röviden bemutatta az egyetemet, majd arról beszélt, hogy miért is jó tanulni, miért fontos, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, hogy minél több információt kell gyűjteni, hiszen akkor tudunk kompetens döntést hozni a továbbtanulás területén (is).

A tanár úr közvetlen stílusa hamar interaktívvá tette a beszélgetést: a gyerekek kérdeztek, a válaszok újabb kérdések és vélemények megfogalmazását eredményezték.

A találkozó végére kezdtek hinni abban, hogy nem elérhetetlen álom egy ilyen egyetemre bejutni, a megfelelő tanulási eredmények bárki számára lehetővé teszik ezt.

Az ebéd után a Grassalkovich kastély látogatása következett. A gyerekek ámultan, szinte pisszenés nélkül járták végig az 1 órás túrát, melyet az idegenvezető lelkes, érdekes kalauzolása tett különösen élvezetessé.

A mentorált gyerekek rengeteg új, különleges és hasznos élménnyel gazdagodtak, sokat fotóztak, hazaúton mutogatták egymásnak, beszéltek róla, újra felidézve a látottakat.

A kiránduláson olyan informális tanulás valósult meg, mely tartósan, több területre kiterjedően gazdagította az ismereteiket, erősítette a motivációjukat, fejlesztette számtalan képességüket, kiemelten a kapcsolatteremtő, a kommunikációs és az együttműködési képességeket.

A különböző kutatások megállapították, hogy az ifjúság életében különösen fontos szerepet tölt be a szabadidő, mert a személyiségfejlődésükre a szabadidőben végzett tevékenységek jelentős hatással bírnak. A szabadidő eltöltésének irányításával, befolyásolásával a fiatalok értékrendszerét és céljait is befolyásolni lehet, ami hatással lesz az életmód más elemeire is, különösen fontos lehet az élethosszig tartó tanulás folyamatában.

Források:

Juhász, Erika (2001): Az ifjúkor főbb jellemzői

Forray R., Katalin – Juhász, Erika (2008): Az autonóm tanulás és az oktatás rendszere.

                                                                                                   Kuik Erika   mentor

                                                                                                                           

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support