Lézerharc Miskolcon (kirándulás)

  • 2019.02.14.

Csapatépítő és szabadidős program keretében újabb kiránduláson vettek részt mindhárom konzorciumi partner mentorált diákjai. A miskolci Factory Aréna adott helyszínt az eseménynek. Az extrém sportok kedvelőinek igazi csemegét kínálnak. Itt van az ország 2. legnagyobb mászó terme, egy minden igényt kielégítő skate park, amely próbára teszi a legügyesebbeket is, szerveznek paintball csatákat és lézerharcot is.

Ez utóbbira neveztek be fiataljaink. Négy csapatot alkotva izgatottan készülődtek. A gyöngyösorosziból érkezett tanulók kissé aggódtak, mert ők voltak a legfiatalabbak– 7. és 8. osztályosok –, de mint kiderült, erre nem volt semmi okuk, harmadik helyezést értek el az összesítésben, maguk mögé utasítva a középiskolásokat.

Jól láthatólag nagyon élvezték a versenyt, lelkesen számoltak be a „harc” egyes epizódjairól, a taktikáról, majd amikor egy-egy menetet megnyertek, hatalmas ovációval ünnepelték magukat.

Az ebéd után a skate park kipróbálására is lehetőség nyílt, amely szintén újszerű élményt nyújtott, különösen a szivacsokkal teli gödör, melybe először óvatosan, majd egyre inkább felbátorodva ugráltak.

A hazaúton elfáradva, de boldogan beszélték meg egymással az élményeiket, örültek, hogy a projekt révén eljuthattak ide, rövid időre igazi akcióhősöknek érezhették magukat. Hálásan mondtak köszönetet a szervezőknek és az őket kísérő felnőtteknek.

A projekt csapatépítő és szabadidős program szervezése célú informális közösségépítő program elemének eredményeképpen a tanulók közelebb kerülnek egymáshoz, a közösséghez, elősegítve ezzel a kirekesztődés csökkentését, javítva a szociális kapcsolatokat, miközben megvalósul az informális tanulás. A tudásbővítés lehetőségeinek ez a módja hozzájárul a tanult ismeretek alkalmazhatóságához, az életben való boldogulást szolgáló kompetenciák fejlesztéséhez. Megvalósul a csapatban való együttműködés képességének javulása, a közösség épülése, egymás jobb, mélyebb megismerése, mintát ad a szabadidő hasznos eltöltésére akár egyéni, akár családi szinte

Kuik Erika mentor

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support