Mentori tréning beszámoló

  • 2019.01.24.

 

Intézményünk, az Eötvös József Református Oktatási Központ, egyik elsődleges feladata, hogy Dél-Heves egyetlen középiskolájaként, számos hátrányos helyzetű településsel körülvéve, ahonnan tanulóink többségét beiskolázzuk, képesek legyünk hatékonyan reagálni a nálunk tanuló, hátránykompenzációt igénylő fiatalok helyzetére. A „Suliplussz” projekt célja éppen az oktatási intézményünkben jelen lévő hátrányos helyzetű tanulók támogatása a tanulmányaikban, a tanulási képességeik fejlesztésében, valamint a szocializációs funkcióik elsajátításában. A projektbe bevont tanulókkal mentorként foglalkozunk, egyéni fejlesztési tervet készítünk számukra, majd ez alapján próbáljuk segíteni a mentoráltak tanulmányi előmenetelét, valamint a tudatos, sikeres életvezetésbe való jártasság megszerzését.

A projekt sikerességéhez, ahhoz, hogy a tanulókat a fent említett úton el lehessen indítani, szükséges egy jól képzett, szakmailag magas színvonalon dolgozó mentorcsoport. Hiszen a mentorálás csak akkor lehet sikeres, a mentorált tanulók csak akkor kapnak valódi segítséget, ha a mentorok ismerik a mentorálási folyamat elméleti és gyakorlati hátterét. A trénig ebben nyújtott segítséget mind a mentori munkámban, mind a mindennapokban, a tanítás során is.

A tréningen a mentortársaimmal nemcsak a mentorálás elméleti alapjait ismertük meg, így a mentorálás fogalmát, folyamatát, a mentor feladatait, az egyes mentorálási modelleket, a mentorlás etikáját, hanem a képzők arra is törekedtek, hogy a felkészítsenek a mentorálás során a mindennapokban előforduló problémákra, konfliktusokra. Ennek megfelelően számos helyzetgyakorlatot, szimulációt is elvégeztünk a képzés során. A problémákkal, konfliktusokkal telített szituációk megoldásához gyakorlati példákkal illusztrált módszereket, technikákat ajánlottak. A tréning során jó hangulatban sajátítottuk el a szükséges technikákat.

Külön kiemelném, a képzés nagyon hasznos részének tartottam, hogy mivel a mentorálás során a mentor sok esetben példaképpé válik, illetve a saját személyiségével „dolgozik”, ezért az önismeretünk fejlesztése, a személyiségfejlesztés nem elhagyható, s ugyancsak volt lehetőség a 150 óra alatt. Ráadásul a munkánk során már tapasztaltuk, hogy mint a humán szolgáltatások területén dolgozó szakember, a kiégés veszélyének is ki vagyunk téve, nagy örömünkre, ennek elkerüléséhez szükséges tudást is kaptunk.

A tréning folyamán megismertük, kipróbáltuk a „Suliplussz” által kidolgozott tananyagot, mely online formában számos olyan elemet tartalmaz – önismereti tesztek, álláskeresési technikák, a csoportdinamika kérdései, közösségfejlesztés stb. – amelyek nemcsak, mint mentor segítik majd a munkámat, hanem osztályfőnökként, tanárként is jól használhatóak a mindennapokban, az esetleges problémák megoldásában.

A tananyag külön előnye, hogy online formában használható, fiatalokhoz közelálló megjelenítése pedig segíti a tanulók motivációjának, figyelmének felkeltését.

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support