Projektszolgáltatások felekezeti hozzáadott értékei

  • 2021.06.25.

A ’Suliplussz’ programjának megvalósításban három különböző szervezet vett részt, melynek vezetője a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ volt. Ez a vallási értékeket is képviselő oktatási intézmény speciális szemléletet adott az egész projekt, mint társadalmi innováció szintjén, hiszen a tanulók, valamint a másodlagos célcsoport, azaz a szakemberek szintjén is megjelent a vallási értékek közvetítésének igénye. A mentori munkában éppúgy, mint a szakmai hálózatok fejlesztésében szerepet kaptak a különböző egyházi felekezetek is, így a programunknak egy nagyon nagy eredménye, hogy a civil hálózatban a szakmai kapcsolatok minőségében a görög katolikus egyház, vagy akár a máltai szeretetszolgálat is jelen van a program tevékenységeinek köszönhetően. A mentori munkában, abban az esetben, ha a tanuló (vagy szülei) kifejezték igényüket ezzel összefüggésben, volt lehetőség a helyi református gyülekezet vezetőjével, a lelkészasszonnyal is konzultálni, melynek eredményeképpen a személyiségfejlesztő munka valóban széles platformon definiálódott.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support